1. fejezet
Reggel, amikor kiléptem a napsütötte utcára megcsapta az
orromat az ősz illata. Imádom ezt az évszakot. A madarak még nagyon is itt
vannak és csiripelnek, a falevelek már elkezdtek sárgulni, és a legfontosabb:
jó messze van a vizsgaidőszak. Jennyvel az oldalamon sétáltunk az egyetem felé.
Most kezdtük el az első évet. Ami a ruháimat illeti: fekete leggings, fehér
crop top, balerina cipő, óriási táska, elvégre be kell töltenem egy kisebb
szekrényt olyan ruhákkal, amikben tudok edzeni. Az egyetem első hónapja szín
tiszta kiképzés, ami annyit jelent, hogy jól meg fogok erősödni. Ma szerencsére
még csak körbevezetés, tájékoztatás… minden hülyeség. Olyan, mint a gimi első
napja, csak sokkal kevesebb a stressz, mivel itt nem igazán működik az a
klasszikus dolog, hogy a szeplős, fogszabályzós, szemüveges Einstein a nyomi, a
magas, széles vállú agyatlan focista pedig a menő. Itt vannak azok, akik értik
az anyagot, és vannak azok, akik előbb-utóbb kibuknak. Amikor a Temze partján
jártunk, tehát nagyon közel a sulihoz, megcsörrent a telefonom. Amikor magyar
számot írt ki a telefon konkrétan megállt a szívem, majd amint hozzáfűzte a
nevet, az arcomat pirosság öntötte el. Erik hívott.
- Szia, hercegnőm, ma meddig vagy suliban? – jött a kérdés. Igen, ő a barátom, akivel nem bírtuk eldönteni, hogy szakítsunk-e. Ez hülyén hangzott, de komolyan, nem tudtuk eldönteni.
- Erik? – nyögtem ki magas hangon.
- Igen, én, de ma hány órád van? – szegezte nekem a kérdést újra, mire végre kapcsoltam, hogy a külföldi hívás bizony nem olcsó, ezért siet ennyire.
- Ma elméletileg 1-kor végzek. Miért is kérdezed?
- Az hosszú. – mondta, majd kinyomott.
- Héééé… neked is szia, te is hiányoztál. – pufogtam, de teljesen mindegy volt, elvégre úgysem hallotta. – Pattanjon szét a füled. – suttogtam mérgesen, majd odamentem Jennyhez. A pattanjon szét a füled annyit jelent, hogy esne ki a fültágítód. Amikor legutóbb láttam 14 mm-s volt, de ismerem. Már tuti, hogy minimum 20-as a füle.
- Erik? – kérdezte Jenny reménykedve.
- Ki más… - durrogtam. Beléptünk az egyetemre, majd az előadó felé indultunk, miközben magyaráztam Jennynek, hogy mit mondott a riderem. Bmx-es, régen ridernek hívtam, mert hát… ő az a fajta srác, aki nagyon tud szeretni, de vele kapcsolatban el kell fogadni, hogy a bmx az első számára. Ezzel nekem semmi bajom sem volt, elmentem minden versenyére, segítettem neki eldönteni, hogy kék vagy szürke legyen az új váza, és még sorolhatnám. Amikor beértünk az óriási terembe előre mentünk egészen a második sorig, ahol is egymás mellett foglaltunk helyet. Az első sort meghagytuk a strébereknek. Na jó, ez gonosz volt tőlem, de mégis csak… Szépen lassan minden évfolyam társunk beszivárgott, majd a prof is bejött. Harmincas, fekete hajú, magas széles vállú pasas volt, akire amúgy félistenként tekintenék, de még mindig Eriken agyaltam.
- Nem azért vannak itt, hogy új dolgokat tanítsak maguknak, hanem azért, hogy kihozzam magukból a legjobbat. A puhányok ki fognak bukni, a többiek pedig jól fognak keresni. Aki James vagy Jessy Bondot akar játszani, most menjen ki. – kezdte a tanévet. Beszéde elején kivettem a táskámból papírt és tollat, hogy tudjunk üzengetni Jennyvel, de a szórakozás helyett inkább leírtam utolsó mondatát. Szimpatikus ember volt, látszott az arcán a szigor, de az is, hogy nem genyózik mindenkivel, csak azokkal, akik hülyének nézik. Még játszotta az agyát néhány percig, aztán látva a megszeppent arcokat elmosolyodott. – Azért ennyire nem kell komolyan venni. – elkezdődött a körbevezetés, ami kb. 3 órán át tartott. Kaptunk cuki kis térképet is, hogy ne tévedjünk el. Ezek után Johnny bá– ő mondta, hogy hívjuk így, ráadásul tegezhetjük is - mindenkinek megmutatta a személyre szóló szekrényét, majd kezdődött a kipakolás. Én mindenféle kinyomtatott idézetet ragasztottam a szekrényem falára, Majd felragasztottam egy apró tükröt, alá rögzítettem egy kis fém valamit, amire sminkeket pakoltam, majd jöhettek a ruhák. Rengeteg ruha és cipő. Amikor megvoltam szóltam Jennynek, hogy én megyek, majd a kijárat felé vettem az utam. Az egyetem előtti téren senki sem volt, így csalódottan indultam a belvárosi lakásom felé. Nem sokkal ez után lépteket hallottam magam mögött. Johnny bá mondta, hogy vigyázzunk magunkra, mert az arabok nyáron számos tanulót próbáltak elrabolni, és nem egyszer sikerrel is jártak. Nem néztem hátra, csak gyorsabban kezdtem el menni, majd bebújtam egy ház beugrójába. Amikor a követőm majdnem utolért kiugrottam, és így konkrétan letepertem. Majd megláttam, hogy teljesen fölöslegesen féltem.
- Déja vu. – mondta halkan. Amikor először beszéltünk… 13 voltam, a haverjaival beszéltem, majd az akkori barátnőmmel – Vikinek hívták, még mindig jóban vagyunk – elindultunk. Már akkor is paranoiás voltam, így amikor észre vettem, hogy követ kigáncsoltam. Vicces, hogy már akkor is fülig szerelmes voltam belé, csak akkor éppen nem voltam szingli. Nosztalgiázás közben felhúztam a földről, majd sűrű bocsánat kérések közben megöleltem. Mivel elég pici vagyok – én a 168 centis óriás – fel kellett emelnie. Amikor letett volt időm megcsodálni, hogy a füle 20-as. Mondtam… Elkezdtünk beszélgetni, pont úgy, mint régen. Felmentünk a lakásba, ahol folytattuk a társalgást, miközben én főzni próbáltam, ő meg nem röhögni rajtam. Végül is egész ehető lett a csirke. Délután elmentünk az Oxford Street-re, ahol inkább csak sétálgattunk, majd amikor konkrétan fél Londont bejártuk hazakísért.
- Hiányoztál. – suttogta, majd közelebb húzott magához, és megcsókolt. A lepkék újra előbújtak a gyomromban, belé kapaszkodtam, mert féltem, hogy a boldogságtól elrepülök. Amikor elengedtük egymást elbúcsúztunk, majd felszaladtam. Amikor felértem a lépcsőn a falnak dőltem, majd lecsúsztam, és óriási nevetésben törtem ki. Annyira sok minden maradt ki, és most olyan, mintha végig ott lettem volna. Amikor felfogtam, hogy igen, tényleg itt volt, és tényleg megcsókolt bementem a lakásba, ahol Jenny várt. Szóra nyitotta a száját, de leintettem, majd a szerelemtől kábultan bementem a szobámba, ahol azonnal az ágyamra roskadtam. Miközben az emlékek csatát vívtak egymással a fejemben szépen lassan sikerült elaludnom.
- Szia, hercegnőm, ma meddig vagy suliban? – jött a kérdés. Igen, ő a barátom, akivel nem bírtuk eldönteni, hogy szakítsunk-e. Ez hülyén hangzott, de komolyan, nem tudtuk eldönteni.
- Erik? – nyögtem ki magas hangon.
- Igen, én, de ma hány órád van? – szegezte nekem a kérdést újra, mire végre kapcsoltam, hogy a külföldi hívás bizony nem olcsó, ezért siet ennyire.
- Ma elméletileg 1-kor végzek. Miért is kérdezed?
- Az hosszú. – mondta, majd kinyomott.
- Héééé… neked is szia, te is hiányoztál. – pufogtam, de teljesen mindegy volt, elvégre úgysem hallotta. – Pattanjon szét a füled. – suttogtam mérgesen, majd odamentem Jennyhez. A pattanjon szét a füled annyit jelent, hogy esne ki a fültágítód. Amikor legutóbb láttam 14 mm-s volt, de ismerem. Már tuti, hogy minimum 20-as a füle.
- Erik? – kérdezte Jenny reménykedve.
- Ki más… - durrogtam. Beléptünk az egyetemre, majd az előadó felé indultunk, miközben magyaráztam Jennynek, hogy mit mondott a riderem. Bmx-es, régen ridernek hívtam, mert hát… ő az a fajta srác, aki nagyon tud szeretni, de vele kapcsolatban el kell fogadni, hogy a bmx az első számára. Ezzel nekem semmi bajom sem volt, elmentem minden versenyére, segítettem neki eldönteni, hogy kék vagy szürke legyen az új váza, és még sorolhatnám. Amikor beértünk az óriási terembe előre mentünk egészen a második sorig, ahol is egymás mellett foglaltunk helyet. Az első sort meghagytuk a strébereknek. Na jó, ez gonosz volt tőlem, de mégis csak… Szépen lassan minden évfolyam társunk beszivárgott, majd a prof is bejött. Harmincas, fekete hajú, magas széles vállú pasas volt, akire amúgy félistenként tekintenék, de még mindig Eriken agyaltam.
- Nem azért vannak itt, hogy új dolgokat tanítsak maguknak, hanem azért, hogy kihozzam magukból a legjobbat. A puhányok ki fognak bukni, a többiek pedig jól fognak keresni. Aki James vagy Jessy Bondot akar játszani, most menjen ki. – kezdte a tanévet. Beszéde elején kivettem a táskámból papírt és tollat, hogy tudjunk üzengetni Jennyvel, de a szórakozás helyett inkább leírtam utolsó mondatát. Szimpatikus ember volt, látszott az arcán a szigor, de az is, hogy nem genyózik mindenkivel, csak azokkal, akik hülyének nézik. Még játszotta az agyát néhány percig, aztán látva a megszeppent arcokat elmosolyodott. – Azért ennyire nem kell komolyan venni. – elkezdődött a körbevezetés, ami kb. 3 órán át tartott. Kaptunk cuki kis térképet is, hogy ne tévedjünk el. Ezek után Johnny bá– ő mondta, hogy hívjuk így, ráadásul tegezhetjük is - mindenkinek megmutatta a személyre szóló szekrényét, majd kezdődött a kipakolás. Én mindenféle kinyomtatott idézetet ragasztottam a szekrényem falára, Majd felragasztottam egy apró tükröt, alá rögzítettem egy kis fém valamit, amire sminkeket pakoltam, majd jöhettek a ruhák. Rengeteg ruha és cipő. Amikor megvoltam szóltam Jennynek, hogy én megyek, majd a kijárat felé vettem az utam. Az egyetem előtti téren senki sem volt, így csalódottan indultam a belvárosi lakásom felé. Nem sokkal ez után lépteket hallottam magam mögött. Johnny bá mondta, hogy vigyázzunk magunkra, mert az arabok nyáron számos tanulót próbáltak elrabolni, és nem egyszer sikerrel is jártak. Nem néztem hátra, csak gyorsabban kezdtem el menni, majd bebújtam egy ház beugrójába. Amikor a követőm majdnem utolért kiugrottam, és így konkrétan letepertem. Majd megláttam, hogy teljesen fölöslegesen féltem.
- Déja vu. – mondta halkan. Amikor először beszéltünk… 13 voltam, a haverjaival beszéltem, majd az akkori barátnőmmel – Vikinek hívták, még mindig jóban vagyunk – elindultunk. Már akkor is paranoiás voltam, így amikor észre vettem, hogy követ kigáncsoltam. Vicces, hogy már akkor is fülig szerelmes voltam belé, csak akkor éppen nem voltam szingli. Nosztalgiázás közben felhúztam a földről, majd sűrű bocsánat kérések közben megöleltem. Mivel elég pici vagyok – én a 168 centis óriás – fel kellett emelnie. Amikor letett volt időm megcsodálni, hogy a füle 20-as. Mondtam… Elkezdtünk beszélgetni, pont úgy, mint régen. Felmentünk a lakásba, ahol folytattuk a társalgást, miközben én főzni próbáltam, ő meg nem röhögni rajtam. Végül is egész ehető lett a csirke. Délután elmentünk az Oxford Street-re, ahol inkább csak sétálgattunk, majd amikor konkrétan fél Londont bejártuk hazakísért.
- Hiányoztál. – suttogta, majd közelebb húzott magához, és megcsókolt. A lepkék újra előbújtak a gyomromban, belé kapaszkodtam, mert féltem, hogy a boldogságtól elrepülök. Amikor elengedtük egymást elbúcsúztunk, majd felszaladtam. Amikor felértem a lépcsőn a falnak dőltem, majd lecsúsztam, és óriási nevetésben törtem ki. Annyira sok minden maradt ki, és most olyan, mintha végig ott lettem volna. Amikor felfogtam, hogy igen, tényleg itt volt, és tényleg megcsókolt bementem a lakásba, ahol Jenny várt. Szóra nyitotta a száját, de leintettem, majd a szerelemtől kábultan bementem a szobámba, ahol azonnal az ágyamra roskadtam. Miközben az emlékek csatát vívtak egymással a fejemben szépen lassan sikerült elaludnom.
