3. fejezet

Reggel az ébresztőm hangja keltett. Tegnap lehet, hogy nem volt a legjobb ötlet annyit inni, de én természetesen bele sem gondoltam, hogy milyen remek lesz lüktető fejjel menni a suliba. Annyira tipikus. Amikor kinyitottam a szememet először meglepődtem, hogy nem otthon vagyok, aztán szépen lassan visszatértek az emlékek a tegnapról. Mikey még aludt, szóval óvatosan belopakodtam a fürdőbe, ahol átöltöztem és felraktam egy minimális sminket. A lenti hangok alapján (ordítozás, sikítás, rugdosódás) már a többiek is felkeltek. Lerohantam, majd anélkül, hogy körbenéztem volna felkaptam a cuccaim.
- Bocsi, de rohanok. – mondtam halkan, majd becsaptam az ajtót. Az utcán egy ember sem volt, a nap alig ébredezett, fáztam. Futni kezdtem, csak az járt az eszemben, hogy el kell érnem a helyemre. Addig tartottam magamban a könnyeket, míg meg nem érkeztem a közeli park színpadához. Felrohantam a legfelső sorba, ahol felmásztam egy tetőre, majd lecsúsztam, így megérkeztem a helyemre. A sós cseppek áztatni kezdték az arcomat, néhány a ruhámra hullott, míg a többi a hajamon landolt. Felhúztam a lábaimat, és az ölembe hajtottam a fejemet. Hallottam, hogy a telefonom folyamatosan csörög, de nem érdekelt. Igazán csak most fogtam fel mi történt. Életem szerelme megcsalt. A fiú, akivel már évek óta együtt voltam, az, aki mindig boldoggá tudott tenni, az, akinek mindenemet odaadtam.
- Megcsalt. – ordítottam torkom szakadtából. Egyedül ültem ott, egy (általam) összefirkált fal előtt, egy kis vetítőházacska tetején, és csak sírtam, valamint, amikor nem hittem el az egészet, ordítva tudatosítottam magamban. Néha egy hosszút sikítottam, de nem bírtam megszüntetni a fájdalmat. Leugrottam a tetőről és a falhoz léptem. Még mindig sírva kezdtem el olvasni: „Egy vágás az álmomért, egy a szerelmemért, egy a családomért, egy a veszélyért, a többi pedig már úgysem számít.” „Mindig az első fáj a legjobban, de az segít a legtöbbet.” Ezek a mondatok keretezték az emberméretű, vérvörös HELP! feliratot. Gyorsan írtam egy sms-t Jennynek, hogy minden rendben (ez természetesen nem igaz) de az órákra ma nem megyek be. A teló szerint Mike és Jenny 7-szer, Luke 4-szer, Cal és Ash pedig 3-szor keresett. Erik pedig 15-ször. Csak néhány üzenet tőle:

Szia, beszélhetnénk?

Sajnálom.

Visszaírnál? Beszéljük meg.

Keserűen felnevettem, majd leraktam a telefont, és elkezdtem azon gondolkodni, hogy hova mehetnék. Erik tuti, hogy a lakás előtt vár rám, a fiúk lakásában pedig éppen miattam aggódnak és nem akarok idióta kérdésekre felelni. Mozogni akarok. Harcolni. Focizni. Táncolni. Akármit, csak mozgás legyen. Visszamásztam a tető legmagasabb pontjára, majd leugrottam. Elindultam egy teljesen random ösvényen, és reméltem, hogy nem fogok elveszni. Fájdalmas arccal csoszogtam az aranyos kis ösvényen, amit lila virágok kereteztek. Már jó ideje letértem az útról, órák óta a város utcáin bolyongtam, mint egy szellem. Egy nagyon is elveszett kísértet. Amikor egy kicsit lenyugodtam, megnéztem a telefonomon, hogy mégis merre járkáltam a nap folyamán. Éppen az óváros szélén voltam, úgy húsz percre a lakástól. Tizenegy óra volt, én pedig majd éhen haltam, ráadásul a kávé hiányában álmos is voltam. Amikor (újabb hosszú séta után) befordultam az utcánkba, Eriket pillantottam meg. Megforgattam a szemeim, majd magabiztosan mentem tovább, miközben a kétségbeesetten kerestem egy tervet. Azon kívül, hogy ráugrok és teljes erőből ütni kezdem semmi sem ugrott be, így maradt a klasszikus „Nem foglalkozok vele” dolog.
- Racheal, tudom, hogy most nem akarsz beszélni, de kérlek hallgass meg, félreérted. – mondta ingerülten, miközben én látszólag nyugodtan bementem a kapun, őt pedig kizártam.
- Na, ezt nevezem én Girl power-nek. – motyogtam magamnak, mire akaratlanul is elmosolyodtam. Amikor felértem a kicsiny lakásba, ledobtam a táskámat a kanapéra, majd amilyen gyorsan csak tudtam csináltam egy jó nagy bögre kávét magamnak. Miközben a forró, koffeinnel teli italt szürcsölgettem, azon gondolkodtam, hogy mit kellene főznöm. Mert a kávé egy nagyon szép dolog, de az ebédet semmi sem helyettesítheti. Végül is a sültkrumpli-rántott sajt kombóra esett a válsztásom, így nyugodt mozdulatokkal elkezdtem krumplit hámozni. Úgy egy óra múlva boldogan tudatosítottam magamban, hogy a kaja bizony kész van, csakhogy éppen nem vagyok éhes. Kis gondolkodás után elterültem a nappaliban a kanapén, majd elaludtam.

*****

Helló babák! Hivatalosan is készen van a blog facebookja! https://www.facebook.com/flashlight.02
Jó olvasást. xx

2. fejezet

Az ébresztőm csörgésére keltem, majd miután sikerült felállnom úgy, hogy talpon is maradjak a naptáramhoz léptem. Nyolckor a boltban kellett kezdenem a műszakot, onnan elszaladni, bevásárolni, majd délután 3-ra az egyetemi udvaron kellett lennem sportos ruhában. Meg persze mindezek előtt valami ehetőt összedobni. Amikor kiléptem a szobámból észrevettem, hogy Jenny az apró étkezőben egy adag rántotta utolsó falatjait próbálja legyűrni. 
- Jó reggelt – mondtam álmosan.
- Mi a f*szt csinált itt Erik? – szegezte nekem a kérdést, majd megcsóválta a fejét. – Mekkora a füle?
- 20-as, és… hát jött… - mondtam egy szégyenlős mosoly kíséretében.
- Ugye nem vitt fel a lakásába?
- Mi, nem dehogy, azért naaaaaa… - kezdtem, de le lettem intve. 
- Rohanok, nélkülem te sem kapnál kávét. – mondta, miközben elő rántotta a kulcsát.
- Jen. – amikor visszanézett az ajtóból folytattam – itthon kávézok, de a suli előtt tali háromnegyedkor?
- Ok, de most már tényleg… - a többit már nem hallottam, de tuti, hogy valami olyasmi volt, hogy „nagyon sietnem kell, pussz!”.
- Puszi. – mondtam, de inkább csak magamnak. Az óra hajnali 5-öt mutatott, így inkább elkezdtem a kávét. Amikor felöltöztem és megittam a kávét, valamint egy minimális sminket is feldobtam elkezdtem a sütést. Hét órára készen is voltam vele, így gyorsan összeraktam a cuccomat, összeírtam azt, hogy később mit kell majd vennem, majd kiléptem az ajtón. Miközben a lépcsőn siettem le, megcsörrent a telefonom. 
- Mikor láthatlak újra? – jött Erik hangja a vonal másik feléről.
- Ha fent bírsz maradni éjfélig, akkor… hulla fáradtan, de láthatsz. – közöltem, miközben kicsaptam magam előtt a lépcsőház ajtót. 
- És ha suli után átjönnél? – kérdezte. Elnevettem magam, majd válaszoltam.
- Inkább te gyere. 
- Miért? Itt sokkal nyugodtabban aludhatnánk. – mondta sejtelmes hangon.
- Lehet, de Jenny nem örülne neki, és amúgy is holnap korán kezdődnek az óráim. – válaszomra Erik hatalmasat sóhajtott.
- Mikor jössz ki?
- Bocsi, de Jennel szeretnék hazajönni. 10-kor a ház előtt? – alkudoztam tovább, miközben az utcán baktattam.
- Oks akkor, szia. – mondta, majd kinyomott. Megint
. - Cseszd meg, mást nyomogass ki. – közöltem, majd észre vettem, hogy valaki mellettem elnevette magát. Oda néztem, majd elkezdtem rohanni. A hangszerboltig futottam, miközben ő utánam. Mielőtt beléptem hallottam a hangját.
- Nem futhatsz el előlem mindig. – Fekete haj, igéző zöld szemek, fekete skinny farmer. Ennyit láttam, amikor hátranéztem, majd elordítottam magam. - Nem teheted tönkre megint az életem. - amint ezt kimondtam bezártam magam mögött az ajtót, elvégre nyitásig még volt egy órám arra, hogy mindent felhangoljak, rendet rakjak, feltakarítsak, kirakjam az árakat és esetleg még a könyvelést is elkezdjem. Így el is indultam az apró szekrény felé, ahol elkezdtem átöltözni, még mindig az előbbieket emésztve, majd a végén hangosan is kimondtam azt, amit gondoltam, mit sem törődve azzal, hogy teljesen egyedül vagyok.
- Engem nem érdekel, hogy Michael Clifford vagy a 5sos-ből, van saját életem.  – amikor aztán átöltöztem ijedtségem végleg átváltott dühbe. Konkrétan fujtatva mentem hátra a felmosóért, ami elég furcsán nézhetett ki, elvégre… mégis. Amikor az egész helységet felmostam, (miközben természetesen énekeltem is, mert miért ne) elővettem az íróasztal legfelső fiókjából a kis árcetliket, amiket immár nyugodtan sétálgatva helyeztem el. Ez után pedig tényleg minden egyes hangszert tökéletesre hangoltam, ami egy ekkora boltnál… így enyhén szólva sok idő. Pontosan 9-kor kinyitottam az ajtót és elkezdtem a könyvelést. Amint leültem a székre Mikey már bent is volt. 
- Segíthetek valamiben? – kérdeztem műmosollyal az arcomon. 
- Miért nem engeded, hogy megmagyarázzam? – ’ válaszolt ’ nyugtalanul.
- Azért, mert azt nem tudod megmagyarázni, hogy miért voltak a lakásodban hullák. Azért, mert katonának tanulok. Azért, mert megbeszéltük, hogy nem szerelem csak élvezet, erre játszod Rómeót. Azért, mert nem bírod elviselni, hogy nem szeretlek, és majdnem elfelejtettem, azért mert van barátom. – ordítottam neki.
- És azért, mert félsz. – tette hozzá suttogva, majd a kezemért nyúlt, amit elhúztam.
- Mitől félnék? Minimum 15 féleképpen tudlak elrakni láb alól egy nyaklánccal, úgy, hogy az egész olyan legyen, mintha Micimackó tette volna. – mosolyogtam rá.
- Akkor szerintem én most kipróbálok néhány gitárt… - kezdte. Utálom, utálom, utálom, mondtam már, hogy nagyon utálom?
- Nyugodtan, ha kérdésed van, szólj. Pengetőt adjak, vagy előbb a szemedet szúrjam ki vele? – kérdeztem még mindig műmosollyal. Természetesen válaszra nem méltatott, mert annyit érek neki, hogy átrohanjon egy várost, de válaszolni luxus. Folytattam a gépelést, miközben ő idegesítően járkált, és mindent megfogdosott. Már vagy fél órája így voltunk el, amikor megcsörrent a telefonom. Erik neve villogott a kijelzőn, így természetesen felvettem. 
- Hello, van egy… - kezdte el, de közbevágtam.
- Ha most is leteszed, eskü, nem szólok hozzád. – mondtam nevetve, miközben élveztem, hogy Mike az egészet végighallgatja. 
- Racheal, baj van. – mondta, mire abbahagytam a nevetést. Ha egy bmx-es azt mondja, hogy baj van…
 - Itt ülök a kórházban, röviden annyi, hogy össze kellett varrni a fejem, de a doki azt mondta, hogy semmi gáz, szóval 10-kor tali, csak akartam, hogy tudd. Tulajdonképpen ennyi, és nem foglak letenni. – darálta el.
- Szeretlek. – nyögtem ki hosszú hallgatás után. Saját magamat is megleptem azzal, hogy milyen erőtlen volt a hangom.
- Én is hercegnőm. – jött a válasz.
- Munka után beszaladok hozzád, majd írd meg melyik kórházban vagy. Hello. – suttogtam, majd kinyomtam.
- Minden oké? – kérdezte Mikey. Nem jókor. Nem jó ember.
- Kapd be. – közöltem vele. Egyik rossz tulajdonságom (a sok közül) az, hogy szinte mindig másokon töltöm ki a dühömet. 
- Hé, játsszak neked valamit? – kérdezte, mire csak megrántottam a vállam. Nem különösebben érdekelt. Majd végül normális választ is adtam.
- Ne. Inkább magyarázd meg. Nem bírok így elaludni, folyton az üveges tekintetüket látom magam előtt… - kezdtem volna, de természetesen elsírtam magam. Mike közelebb jött hozzám, velem szemben letett egy széket, majd ujjaival letörölte a könnyeimet.
- Bármit megteszek, csak ne sírj. – mondta, mire bólintottam egy aprót, jelezve, hogy kezdheti. – Nyilván tudod, hogy azokból csak egy volt emberi, az pedig… ő az én apám. Kevesen tudják, hogy kiskoromban elhagyott minket. Júniusban pedig anyámnak esett. Nem bírtam, pont húst szeleteltem, és akkor… valahova el kellett vinni, nem hagyhattam Ausztráliában. Ennyi. A zsaruk amúgy is körözik őt terrorizmusért és gyilkosságért. – amikor befejezte, közelebb húzódott hozzám, egyre csak közelebb, míg már majdnem összeért a szánk, de ekkor észbe kaptam, és amilyen gyorsan tudtam elhúzódtam.
- Köszönöm, hogy elmondtad, de Mike, én egyszerűen nem érzek így irántad. Sajnálom. Nem felejthetnénk el azt az éjjelt? – kérdeztem félve a választól.
- Arra nem lennék képes. Útálom ezt mondani, de… barátok? – nyújtotta felém a kezét, amit megmarkoltam, és jó erősen meg is ráztam.
- Segítesz profitot termelni? – kérdeztem. 
- Úgy, mint régen? – indult el egy gitár felé mosolyogva.
- Úgy, mint régen. – válaszoltam, majd felkaptam két széket, amiket az üzlet elé tettem ki. Az egyikre én, a másikra Michael ült, majd egymásra néztünk.
- Te kezded. – mondta vigyorogva. 
- Nem tudom, I wanna get better? – kérdeztem, mire ő megpengette az első akkordot, én pedig elkezdtem a szöveget. A dal közben kaptam észbe, hogy sok ember néz, de ha csak néznek, akkor semmit sem tudok félrerakni. Előrántottam egy papírt, és ráírtam „Hangszerek bent, zene kint. Vigyük be a zenét.”. Néhány ember kapcsolt, és befelé indultak. Én utánuk, Mikey pedig kinn maradt. Ő kint énekelt, én bent. 11-kor fejeztük be, addig folyamatosan pörögtek a dalok.
- Racheal, lépnem kell próbára. – jött oda hozzám, majd átölelt, miközben természetese fel is emelt. Mindig a levegőben lógok az ölelések közben, ami azért furcsa, mert mindkét szülőm 180 felett van, én meg magas sarkúval is épphogy ütöm 170-et. Viszont, ha a gyerek részen látok egy cuki ruhát simán meg tudom venni. Muhaha. Szóval, amikor Mikey letett és kilépett az üzletből folytattam azt, amit előtte csináltam: segítettem az embereknek eligazodni a rengeteg hangszer között, valamint, ha valaki eldöntötte, hogy valamit megvesz beugrottam a kassza mögé. Elég nagy volt a forgalom, de tuti, hogy ha Mike nincs itt, senki sem jött volna be a boltba. Pontosan 12-kor megjött a főnököm, hogy átvegye a munkát, én pedig rohantam átöltözni. Amikor kiléptem a kissé szeles utcára megnéztem, hogy Erik mit üzent. Az Ormond utcaiba vitték, a West End-be. Természetesen a legmesszebbi kórház. Lementem a föld alá, majd a metróra felszállva kétségbe esetten kezdtem el szabad ülőhelyet kutatni. Szerencsémre alig volt valaki a szerelvényen, így kényelmesen tudtam ülni. Amikor a kórházhoz legközelebb eső megállónál leszálltam, észrevettem, hogy egy öltönyös pasi követ. Nem igazán vettem szívemre, Johnny bá mondta, hogy lehet, hogy az egyetem ránk küld néhány embert. Ettől függetlenül valami azt sugallta, hogy jobban tenném, ha szedném a pici lábam. Amint beértem a kórház épületébe felrohantam a lépcsőn. Szerencsémre a baleseti az elsőn van, így nem kellett sokat lépcsőzni. Amikor a szoba elé értem bekopogtam, majd amikor hallottam valami „szabad” féleséget benyitottam. A szobában két ágy volt, de az egyik üres volt, míg a másikban Erik feküdt. A feje be volt kötve, de nem úgy nézett ki, mintha éppen a halálán lenne. Sőt nagyon is mosolygott. A helységbe belépve egyből az ágyához léptem, a táskámat pedig ledobtam.
- Mi történt? – kérdeztem tőle teljesen sokkosan. Oké, tudom, hogy a hobbija nem éppen a legbiztonságosabb dolog a világon, de pesten még egyszer sem esett akkorát, hogy kórházba keljen vinni.
- Semmi különös, csak tudod, készültem az EB-re, és borultam egy nagyot, a fejemet meg bevertem a funbox szélébe. – mondta mosolyogva, majd gyengéden magához húzott, és megcsókolt. A meglepetéstől konkrétan meg sem bírtam szólalni. 
- Te Európa bajnokságra mész? – kérdeztem teljesen elképedve. Válaszul csak lazán bólintott. Éppen gratulálni akartam, amikor megcsörrent a telefonom.
- Bocsi, ezt fel kell vennem. – mondtam Eriknek, majd a képernyőre meredtem. Mikey. A fülemhez emeltem a készüléket. – Helló, gáz van?
- Dehogy is, nem, minden oké, csak gondoltam, hogy valamikor elmehetnénk egy kávéra. – mondta vidáman. A háttérből dobok hangját hallottam, ebből arra következtettem, hogy valószínűleg még mindig a próbán van. 
- Öhm oké, holnap délután neked jó? – kérdeztem.
- Aha, hatkor az üzlet előtt?
- Ott leszek. Szia. – a vonalat gyorsan bontottam, majd egyből válaszoltam is Erik fel nem tett kérdéseire.
 – A gyereket Mikey-nak hívják, augusztusban taliztunk, és nagyon jó BARÁTOM. – nyomtam meg az utolsó szót. 
- Huh, már féltem, hogy van más jelentkező is. – mosolyodott el. Még fél órát maradtam a kórházban, majd egy gyors csók után eljöttem.
***
Jenny már otthon volt, aminek nagyon örültem, elvégre ki tudtam neki önteni a szívemet, miközben az ebédemet ettem.
- Ne légy mérges, de én Mike-nak szurkolok. Erik egy kicsit mindig fura volt. – mondta, majd felállt az asztaltól.
 – Azért majd egyszer szívesen elmennék a srácok egyik próbájára. – fűzte hozzá, miközben elkezdte elmosogatni a tányérokat. Én a mosógépből vettem ki egy adag ruhát, amit a kicsiny erkélyünkön álló szárítóra akasztottam.
- Jen, ez nem verseny, te is… - kezdtem bele, de Jenny befejezte a mondatomat
. - Én is tudom, hogy te nem érzel úgy Mike iránt, hiába csillog a szemed, amikor rá gondolsz. – itt kinézett az erkélyre. – Mint most. – teljesen egyszerre nevettük el magunkat.
- Oké, talán egy kicsit bejön, de akkor is… nekem Erik kell. – mondtam vidáman. Nem sokkal ezután már a bejárati ajtót zártam, és indultam le a lépcsőn, miközben még mindig Mikey-ról beszéltünk. – Amúgy te miért is szeretnél annyira eljönni egy próbájukra? – kérdeztem gyanakvóan. Válaszul csak egy szégyenlős mosolyt kaptam. – Ohh, valaki tetszik neked. Tuti, hogy Calum. – közöltem nevetve. Még régebben sokat jártunk együtt a 5sos próbáira, de azóta ugye Mikey-val megszakítottam a kapcsolatot, így sajnos a többiektől is el kellett szakadnom. 
- Neeeem Cal, hanem… ajj Ashton. – válaszul az utca kellős közepén, vagyis inkább az egyetem előtti téren sikítva ráugrottam, amire ő nem igazán számított, így hatalmasat estünk. 
- Vííííííííí, neked tetszik Ashton, hihi szerelmes vagy belé. – visítottam, miközben már a földön voltam. Tudom, hogy kicsit (na, jó nagyon) furának tűnhet a reakcióm, de Jen nagyon nehezen lesz szerelmes.  Amikor nevetve felkászálódtunk a földről, még mindig csacsogva az öltöző felé mentünk. Mivel tegnap előre figyelmeztettek minket, hogy az első nap lesz a legkeményebb, nem bonyolítottam túl a ruhát: bő fazonú (Mikey-tól kapott) bandás felső, fekete leggings, és bordó edzőcipő, valamint egy szintén Mike-tól kölcsönvett pulcsi. A hajamat egy magas lófarokba fogtam, majd lemostam a sminkem. Három előtt néhány perccel, boldog mosollyal az arcomon sétáltam ki az udvarra, miközben vidáman hallgattam, ahogyan Jenny szinte visítva áradozik arról, Ashton mennyire aranyos, meg minden. Pontban háromkor Johnny bá is kijött az udvarra, majd nem egyszerűséggel közölte, hogy ma mindenki csinál 100 felülést, guggolást, fekvőtámaszt, valamint 10 kört fut a focipálya méretű műfüves pályán
. - Ez lenne az első blokk. Aki készen van, odajön hozzám, és értesítem a további feladatokról. Lehet kezdeni.  – Jen kétségbeesett arccal kezdte el a pályaköröket, míg én gyorsan végiggondoltam mindent. Mindenből 25, majd 5 kör futás. Aztán az erősítő gyakorlatokból 50, aztán ismét öt kör futás, végül megint 25 alapgyakorlat. Viszonylag gyorsan fejeztem be, egyedül én osztottam fel egységekre a feladatot, a legtöbben, mint a birkák egyben lehúzták a gyakorlatokat. Nem néztem, hogy ki mikor végzett, amikor befejeztem a kiadott feladatot odasétáltam Johnny bához, és szóltam neki, hogy készen vagyok. Először a meglepetéstől kigúvadt a szeme, majd átgondolta az egészet.
- Gratulálok, te lettél az első, aki végzett a gyakorlatokkal. – amikor ezt kimondta, azt hittem, hogy elrepülök a boldogságtól. Nem vagyok egy izomagyú emberke, de mindig is jó kondiban voltam, és úgy néz ki, hogy a hosszú reggeli futások most kifizetődnek. – Tarthatsz egy negyedórás szünetet, majd lesz időd átöltözni. Az előadóban lesz a következő feladat. 
- Huh, köszönöm, de ha nem szeretnék szünetet tartani, akkor bíztathatom a barátnőmet? – kérdeztem reménykedve. A tanár úr csak bólintott egyet, mire odasétáltam Jenny-hez, aki éppen most kezdte el a guggolásokat. Szegény már majdnem elsírta magát.
- Na, jöttem segíteni. – mondtam boldogan, mire a barátnőm elmosolyodott. – Csak guggolás van, vagy még mást is meg kell csinálnod? – kérdeztem, miközben a szememmel követtem őt.
- Már csak tíz guggolás. – lihegte Jen. – Mi van, Wilson hamarabb végzett, mint én? – kérdezte, mire új erőre kapva, hihetetlen gyorsan befejezte a feladatot, majd odament Johnny bához. Együtt mentünk be az öltözőbe, ahol is első dolgom volt, hogy a zuhany alá álltam. Szerencsére a hajam száraz maradt, így megspórolhattam a hajszárításra szánt időt. Több helyről hallottuk, hogy Johnny bá azt üzeni, hogy ma már nem lesz edzés, így az új infó birtokában alakítottam ki az outfitemet: a hajamat kiengedtem, egy fehér has pólót, egy kockás inget, és egy rövid farmer sortot vettem fel egy magas sarkúval. Amikor Jenny is készen volt, vihogva indultunk az előadó felé, útközben pedig az automatában vettünk egy-egy cappucino-t. Boldogan foglaltuk el a második sor két legszélső székét. Amikor Johnny bá belépett, az évfolyamból mindenki elhallgatott.
- Akkor kezdjük el az elméletet. – csapta össze a kezét. Gyorsan elővettem a notebook-omat, megnyitottam egy Word fájlt, és pötyögni kezdtem. Amikor egy kicsit eltértünk a témától, skype-on beszéltem Jennyvel, majd Mikey is rám írt. A mai óra témája leginkább az volt, hogy a főiskolai tanulmány után merre lehet elindulni, kinek merre érdemes bontogatni a szárnyait. Johnny bá jófej volt, hatkor elengedett minket, mert befejeztük az aznapi anyagot. Mikey-val közben megbeszéltük, hogy Jenny-vel elmegyünk az esti/éjszakai próbájukra. Őszintén szólva nem volt sok kedvem, Erikhez, pontosan tudtam, hogy miért akar annyira velem aludni, úgyhogy megírtam neki sms-ben, hogy a mai programnak kampó. Óra után odamentem Johnny bához, és megkérdeztem tőle, hogy tud-e valamit arról az öltönyös pasiról, aki ma a kórházig követett. Egy fáradt mosoly kíséretében megígérte, hogy majd rákérdez a felettesénél, majd elköszönt tőlem. Gyorsan összepakoltam a cuccaimat, majd a kijárt felé indultam. Jen már a téren várt rám a srácok pedig éppen körülötte álltak, és valamin nagyon röhögtek. Mikey pont háttal állt nekem, én pedig gondoltam, hogy megijesztem egy picit. Luke észrevett, de elmutogattam neki, hogy mi a tervem, mire bólintott egy halványt. Halkan Mikey mögé futottam, majd ráugrottam a hátára. Meglepetésemre elkapott, majd egy picit felém fordította a fejét.
- Ha már rám ugrottál, akkor ott is maradsz. – nevetett.
- Ne már, legalább had ölelgessem meg őket. – mutattam a fiúkra.
- Jó, de annyi. – mondta Mike szigorúan. 
- Csak utána megcsörgetem barátomat. – alkudoztam tovább. 
- Nem, azt majd próba előtt. – mondta, majd engedte, hogy lekászálódjak a hátáról. Sorra ugrottam volna a fiúk nyakába, de ehelyett kézről kézre adtak tovább, miközben a lábam a föld felett nagyjából 20 centivel kalimpált. Utoljára Calumnak lettem átadva, aki mielőtt lerakott volna megcsikizett, mire én teli torokból sikítani kezdtem. Válaszul lerakott, én pedig engedelmesen visszamentem Mikey-hoz, és ráugrottam, majd elindultunk a lakásuk felé. Valahol félúton leugrottam Mikey-ról, berohantam egy boltba, és egy nagy zsák piával, meg 4 doboz cigivel léptem ki onnan. 
- Te zseni vagy. – mondta Luke, majd átvette tőlem a zsákot. Megpróbáltam Mike mellett jönni, de természetesen észrevette a próbálkozást.
- Nem ez volt az alku te kis piás. – suttogta a fülembe, mire röhögve mögé mentem és ismételten ráugrottam. Csak ekkor vettem észre, hogy Ashton átkarolta Jenny-t, akiről sugárzott a boldogság. Elég hangosak voltunk, kaptunk jó pár csúnya nézést, de egyikünket sem zavarta különösebben. Ashton valamit nagyon magyarázott Jen-nek legelöl, Calum hátrafordulva ment, miközben nekünk beszélt, én ugye Mikey hátán, Luke pedig mögöttünk azzal szórakozott, hogy poénból a fenekemet ütögeti. Miután visszaütöttem abbahagyta, majd vihogva megjegyezte, hogy megerősödtem. Amikor a házukhoz értünk, gondolkodás nélkül mindenki rohant le a pincébe, ahol Ashton elkezdte felbontani az italokat, Cal a telefonjából Green Day-t bömböltetett, mi Jenny-vel Mikey-t győzködtük, hogy tegyen már le, míg Luke valahonnan szerzett poharakat és öngyújtót. Egyikünk sem cigizik rendszeresen, de azért az ilyen bulik alkalmával hatan simán elszívunk akár 5-6 dobozzal is. Amikor Mike végre lerakott a földre, magamhoz vettem egy poharat, amit tele töltöttem whiskey-vel, majd megcsörgettem Eriket. A telefont egy lány vette fel. Ez már alapvetően furcsa volt, de amikor azt mondta, hogy ő Erik barátnője, gondolkodás nélkül mondtam bele a telefonba, hogy adjon át egy üzenetet. 
- Szóval üzenem Eriknek, hogy ne keressen. – mondtam higgadtan, majd kinyomtam, és ki is kapcsoltam a telefonomat. Nem igazán viselt meg a dolog, elvégre bármennyire is tagadom, nagyon kedvelem Mikey-t. Egy nagyot kortyoltam a pohárból, majd lassan Ashton felé indultam, mivel ő töltötte ki nekem az italt. 
- Ember, te a legerősebből adtál? – kérdeztem nevetve.
- Pontosan. – vihogott ő is.
- Akkor jó. – mondtam mosolyogva, majd leültem a kanapéra Mikey mellé, aki éppen egy cigis dobozt nyitott ki. 
- Őszintén, hogyan intézted el, hogy kiadja neked ezeket a dolgokat személyi nélkül? – sandított rám, majd felém nyújtott egy szálat, amit boldogan elvettem, majd hagytam, hogy ő gyújtsa meg nekem.
- Hát, tudod a pasi már akkor kanos lett, amikor bementem, úgyhogy annyit kellett tennem, hogy felírtam egy telefonszámot a kezére. – vigyorogtam. 
- Te megadtad neki a számod? – nézett rám kidülledő szemekkel, mire halványan megcsóváltam a fejem. 
- Nem, én megadtam neki egy számot. Azt egy szóval nem mondtam, hogy az enyémet. – vihogtam, majd beleszívtam a cigimbe. Mikey arcára kiült az a tipikus perverz vigyor, mire én küldtem felé egy kérdő tekintetet. 
- Ennek a barátod nem igazán örülne. – mondta, majd egy jót nevetett a saját poénján. Én is elmosolyodtam. 
- Hát szerintem már nem igazán érdekli a barátomat… na jó, most szakítottam vele. Megcsalt. – újságoltam Mikey-nak.
- Sajnálom, nem úgy értettem- - mondta halkan
. - Tudom, csak… - nyökörögtem. Nem tudtam, hogyan fogalmazzam meg a mondanivalómat. Mike viszont tökéletesen értette, hogy mit akarok mondani, így gyengéden közelebb húzott magához. Nem azért akartam, hogy megöleljen, hogy érezzem, hogy mellettem van. Egyszerűen csak ki akartam mutatni azt, hogy mit is érzek iránta igazából. Mélyen magába szívtam az illatát, amin kicsit a cigi és a pia is érződött, de nem érdekelt különösebben. Az ölelés végeztével is sokkal közelebb ültünk egymáshoz, mint általában. Pontosan tudtam, hogy ezt ő is észrevette. Tovább folytattuk a beszélgetést, egyre többet vihogtunk, majd mire a pohár aljára értem, már a vállán pihentettem a fejemet. Egy Blink 182 számnál felállt, megfogta a kezemet, és táncolni kezdtünk. Egyre közelebb húzott magához, aminek eredményeképpen egyre csak boldogabb lettem. A szám végénél elindultam, hogy újratöltsem a poharamat, ezúttal meg sem néztem, hogy mit fogok inni. Mike hátulról átölelt, amivel rendesen megijesztett.
- Csobbanunk egyet? – suttogta a fülembe. Meg sem várva a válaszom, összefonta az ujjait az enyémekkel, majd a lépcső felé kezdett húzni. A medence széléhez érve ránéztem.
- Szerinted mennyire vagyok részeg?
- Nem annyira, mert fel tudtál jönni a lépcsőn. – mondta, majd rám mosolygott. A karjaiba vett, majd a vízbe ugrott. Hideg volt ehhez az idő, ezt tudtam is, de éppenséggel nem érdekelt. Mikey túlságosan lekötötte a figyelmemet. Picit elbambultam, majd a következő pillanatban arra kaptam fel a fejemet, hogy a lábam között van valami, ami fel akar nyomni. Ekkor már szabályosan Mikey nyakában ültem, aki az ijedt fejemet látva óriásit röhögött. Ebben a pillanatban a többiek vágtattak ki az udvarra, majd vetették bele magukat a kissé hideg vízbe. Elcsórtam Luke-tól egy üveg whiskey-t, majd a számhoz emeltem, és jó nagyokat kortyoltam belőle. Hirtelen melegség öntött el és úgy éreztem, hogy nincsenek határaim. Az üveg felénél megálltam, majd Mikey-nak adtam, aki kiitta a tartalmát. A zenelejátszón a backseat serenade jött, a „Whiskey princess” résznél pedig mindenki (saját magamat is beleértve) rám mutatott. Óriásaikat röhögtünk, ez biztos. Valahogyan leszálltam Mike nyakáról, aki olyan közel húzott magához, mint még soha. 
- Basszus csókold már meg. – ordította Calum. Mikey a középső ujját Cal felé mutatva még közelebb hajolt hozzám. Ajkaink lassan összeértek, egyre hevesebb csókcsatába kezdtünk. Amikor elhúzódtunk egymástól, óriási füttyögést és tapsvihart hallottunk, Jenny pedig a szó szoros értelmében a nyakamba ugrott.

*****

Hello babák. Tegnap este értem vissza a táborból, ami hihetetlen eseménydús volt, és hát ahogy gondoltam, semmi időm sem volt írni, úgyhogy még várni kell az új részre-

*****

Helló babák.
Szeretném, ha tudnátok, hogy most egy ideig nem igazán lesz új rész, mivel táborba megyek, ahol nem igazán lesz wifi. Szóval, ez lenne a lényeg, remélem, hogy jól tellik a nyaratok (én egész nap word-be pötyögök, boldog szülinapot üzikre válaszolok és weboldalt szerkesztek. Éljen a nyár (remélem a szarkazmus érződött). Puszoooo.

1. fejezet

Reggel, amikor kiléptem a napsütötte utcára megcsapta az orromat az ősz illata. Imádom ezt az évszakot. A madarak még nagyon is itt vannak és csiripelnek, a falevelek már elkezdtek sárgulni, és a legfontosabb: jó messze van a vizsgaidőszak. Jennyvel az oldalamon sétáltunk az egyetem felé. Most kezdtük el az első évet. Ami a ruháimat illeti: fekete leggings, fehér crop top, balerina cipő, óriási táska, elvégre be kell töltenem egy kisebb szekrényt olyan ruhákkal, amikben tudok edzeni. Az egyetem első hónapja szín tiszta kiképzés, ami annyit jelent, hogy jól meg fogok erősödni. Ma szerencsére még csak körbevezetés, tájékoztatás… minden hülyeség. Olyan, mint a gimi első napja, csak sokkal kevesebb a stressz, mivel itt nem igazán működik az a klasszikus dolog, hogy a szeplős, fogszabályzós, szemüveges Einstein a nyomi, a magas, széles vállú agyatlan focista pedig a menő. Itt vannak azok, akik értik az anyagot, és vannak azok, akik előbb-utóbb kibuknak. Amikor a Temze partján jártunk, tehát nagyon közel a sulihoz, megcsörrent a telefonom. Amikor magyar számot írt ki a telefon konkrétan megállt a szívem, majd amint hozzáfűzte a nevet, az arcomat pirosság öntötte el. Erik hívott.
- Szia, hercegnőm, ma meddig vagy suliban? – jött a kérdés. Igen, ő a barátom, akivel nem bírtuk eldönteni, hogy szakítsunk-e. Ez hülyén hangzott, de komolyan, nem tudtuk eldönteni.
- Erik? – nyögtem ki magas hangon.
- Igen, én, de ma hány órád van? – szegezte nekem a kérdést újra, mire végre kapcsoltam, hogy a külföldi hívás bizony nem olcsó, ezért siet ennyire.
- Ma elméletileg 1-kor végzek. Miért is kérdezed?
- Az hosszú. – mondta, majd kinyomott.
- Héééé… neked is szia, te is hiányoztál. – pufogtam, de teljesen mindegy volt, elvégre úgysem hallotta. – Pattanjon szét a füled. – suttogtam mérgesen, majd odamentem Jennyhez. A pattanjon szét a füled annyit jelent, hogy esne ki a fültágítód. Amikor legutóbb láttam 14 mm-s volt, de ismerem. Már tuti, hogy minimum 20-as a füle.
- Erik? – kérdezte Jenny reménykedve.
- Ki más… - durrogtam. Beléptünk az egyetemre, majd az előadó felé indultunk, miközben magyaráztam Jennynek, hogy mit mondott a riderem. Bmx-es, régen ridernek hívtam, mert hát… ő az a fajta srác, aki nagyon tud szeretni, de vele kapcsolatban el kell fogadni, hogy a bmx az első számára. Ezzel nekem semmi bajom sem volt, elmentem minden versenyére, segítettem neki eldönteni, hogy kék vagy szürke legyen az új váza, és még sorolhatnám. Amikor beértünk az óriási terembe előre mentünk egészen a második sorig, ahol is egymás mellett foglaltunk helyet. Az első sort meghagytuk a strébereknek. Na jó, ez gonosz volt tőlem, de mégis csak… Szépen lassan minden évfolyam társunk beszivárgott, majd a prof is bejött. Harmincas, fekete hajú, magas széles vállú pasas volt, akire amúgy félistenként tekintenék, de még mindig Eriken agyaltam.
- Nem azért vannak itt, hogy új dolgokat tanítsak maguknak, hanem azért, hogy kihozzam magukból a legjobbat. A puhányok ki fognak bukni, a többiek pedig jól fognak keresni. Aki James vagy Jessy Bondot akar játszani, most menjen ki.  – kezdte a tanévet. Beszéde elején kivettem a táskámból papírt és tollat, hogy tudjunk üzengetni Jennyvel, de a szórakozás helyett inkább leírtam utolsó mondatát. Szimpatikus ember volt, látszott az arcán a szigor, de az is, hogy nem genyózik mindenkivel, csak azokkal, akik hülyének nézik. Még játszotta az agyát néhány percig, aztán látva a megszeppent arcokat elmosolyodott. – Azért ennyire nem kell komolyan venni. – elkezdődött a körbevezetés, ami kb. 3 órán át tartott. Kaptunk cuki kis térképet is, hogy ne tévedjünk el. Ezek után Johnny bá– ő mondta, hogy hívjuk így, ráadásul tegezhetjük is - mindenkinek megmutatta a személyre szóló szekrényét, majd kezdődött a kipakolás. Én mindenféle kinyomtatott idézetet ragasztottam a szekrényem falára, Majd felragasztottam egy apró tükröt, alá rögzítettem egy kis fém valamit, amire sminkeket pakoltam, majd jöhettek a ruhák. Rengeteg ruha és cipő. Amikor megvoltam szóltam Jennynek, hogy én megyek, majd a kijárat felé vettem az utam. Az egyetem előtti téren senki sem volt, így csalódottan indultam a belvárosi lakásom felé. Nem sokkal ez után lépteket hallottam magam mögött. Johnny bá mondta, hogy vigyázzunk magunkra, mert az arabok nyáron számos tanulót próbáltak elrabolni, és nem egyszer sikerrel is jártak. Nem néztem hátra, csak gyorsabban kezdtem el menni, majd bebújtam egy ház beugrójába. Amikor a követőm majdnem utolért kiugrottam, és így konkrétan letepertem. Majd megláttam, hogy teljesen fölöslegesen féltem.
- Déja vu. – mondta halkan. Amikor először beszéltünk… 13 voltam, a haverjaival beszéltem, majd az akkori barátnőmmel – Vikinek hívták, még mindig jóban vagyunk – elindultunk. Már akkor is paranoiás voltam, így amikor észre vettem, hogy követ kigáncsoltam. Vicces, hogy már akkor is fülig szerelmes voltam belé, csak akkor éppen nem voltam szingli. Nosztalgiázás közben felhúztam a földről, majd sűrű bocsánat kérések közben megöleltem. Mivel elég pici vagyok – én a 168 centis óriás – fel kellett emelnie. Amikor letett volt időm megcsodálni, hogy a füle 20-as. Mondtam… Elkezdtünk beszélgetni, pont úgy, mint régen. Felmentünk a lakásba, ahol folytattuk a társalgást, miközben én főzni próbáltam, ő meg nem röhögni rajtam. Végül is egész ehető lett a csirke. Délután elmentünk az Oxford Street-re, ahol inkább csak sétálgattunk, majd amikor konkrétan fél Londont bejártuk hazakísért.
- Hiányoztál. – suttogta, majd közelebb húzott magához, és megcsókolt. A lepkék újra előbújtak a gyomromban, belé kapaszkodtam, mert féltem, hogy a boldogságtól elrepülök. Amikor elengedtük egymást elbúcsúztunk, majd felszaladtam. Amikor felértem a lépcsőn a falnak dőltem, majd lecsúsztam, és óriási nevetésben törtem ki. Annyira sok minden maradt ki, és most olyan, mintha végig ott lettem volna. Amikor felfogtam, hogy igen, tényleg itt volt, és tényleg megcsókolt bementem a lakásba, ahol Jenny várt. Szóra nyitotta a száját, de leintettem, majd a szerelemtől kábultan bementem a szobámba, ahol azonnal az ágyamra roskadtam. Miközben az emlékek csatát vívtak egymással a fejemben szépen lassan sikerült elaludnom.

Prológus

A nevem Zsanett… izé Rachel. Gondolom furcsa, hogy elfelejtettem a saját nevem, de csak nemrég változtattam meg. Elég hosszú és kalandos életem van, de nem akarok egyszerre minden információt a nyakatokba zúdítani, úgyhogy csak a lényeg. Néhány hónapja szöktem el a legjobb barátnőmmel, Jennyvel Londonba. Jelenleg az Angliai Katonasági Egyetemen tanulok, hát konkrétan kémnek. Van erre valami speciális név, de senki sem használja. A lényeg az, hogy profin bánok a fegyverekkel és remekül be tudok épülni az egoista multi milliomosok közé. Emellett egy hangszerboltban dolgozok a város egy csendesebb részén, mert a kicsiny albérletet és az egyetemet valamiből fizetnem is kell. A suliban néha beugrok egy-egy harcművészeti órára, amit általában nekem is kell megtartanom, mert egyedül én vagyok fekete öves. Szóval röviden ennyi vagyok én.